Gary Oldmant főleg olyan extravagáns figurákkal azonosítjuk, mint Drakula, a Leon, a profi kegyetlen rendőre vagy az ellentmondásos Sirius Black a Harry Potter-filmekből. A John le Carré kémregényén alapuló Suszter, szabó, baka, kémben teljesen új arcát mutatja meg, és pont ezért a visszafogott alakításért kapta meg élete első Oscar-jelölését. Az ötvenhárom éves színész elmesélte, hogy egyáltalán nem volt ellenére, hogy ebben a filmben nem kellett pörögnie, és elárulta, honnan lopta Smiley jellemző gesztusait. Gary Oldmannel december végén beszélgettünk Londonban, három másik kollégával együtt.
Miért választottátok azt az egészen minimalista játékstílust, amit a filmben látni tőled? Nem gondoltál arra forgatás közben, hogy ez kevés lesz, hogy valami feltűnőbbet kéne csinálnod?
Szerintem ez a figura ezt a megközelítést kívánta meg. A könyvből indultunk ki, amelyben nem éppen nyughatatlan és nyüzsgős férfiként van lefestve. És persze ott volt Tomas (Tomas Alfredson, a film rendezője - a szerk.), aki mintegy barométerként mutatta, hogy amit csinálok, az a megfelelő regiszterben mozog-e. Találkoztam John le Carréval, és néhány fizikai jellegzetességét ellestem, például a hangját. A figura hanghordozása Johné. Meg az is ő, ahogyan ül: kissé hátradől, miközben egy kicsit el is fordul. Amikor találkoztunk, lenyúltam tőle ezeket a dolgokat. De tényleg annyira minimalistának tűnik?
Számomra igen. Kiváló alakítás, mégis eszembe jutott, hogy nem hiányoltad-e a nagy, érzelmes jeleneteket?
Nem. Mondhatni megkönnyebbülés volt, hogy a jelenetek többségét egy székben ülve letudtam, és nem kellett ugrabugrálnom.
Hogyan készültél fel ennek az első ránézésre jellegtelennek tűnő férfinak a megformálására?
Ami a figura megjelenését illeti, Tomas talált egy 30-as években készült fotót Graham Greene-ről, amin nagyon stílusosan fest, ballonkabátban, a kezében cigarettával, és Tomas úgy vélte, ez jó kiindulási pont. Egyébként nehéz megválaszolnom ezeket a kérdéseket, mert utólag kell racionalizálnom és elemeznem valamit, amit intuitíven csinálok. A rövid válasz az, hogy nem tudom, hogyan csináltam. Talán valamiféle tudatállapotba kell kerülni. Egyszerűen elolvastam a regényt, elolvastam a forgatókönyvet, beszélgettem Johnnal, de ezeken kívül másra nem volt szükség. Az ember ráérez, hogy most egy kicsit lassabbra kell venni a tempót, hogy érzékeltetni kell, hogy amikor Smiley felkel a székből, akkor kicsit fáj a háta, kicsit le kell ereszteni a vállat. Ezek csak fizikai apróságok. Felszedtem pár kilót is, hogy kibírjam az úszós jelenetet.
Abból volt több is.
Igaz, de hál' istennek azokat mind egy nap alatt vettük fel. Soha, de soha többé nem szeretnék visszamenni a hampsteadi tóhoz. Fú... Olyan volt, mintha a sarkvidéken lennék, életemben nem tapasztaltam még ilyesmit. Mégsem panaszkodhattam, mert hetven, nyolcvan, kilencvenévesek is voltak velem együtt a vízben.
Gary Oldman a Suszter, szabó, baka, kém című filmben
Alec Guinness szelleme biztos ott kísértett a forgatáson (ő játszotta Smileyt a regény 1979-es tévés feldolgozásában - a szerk.), de Velencében azt mondtad, hogy nem baj, mert olyan ez a szerep, mint a Hamlet. Ezt kifejtenéd?
Hamlet példáját hoztam fel arra, hogy itt ugyanannak a figurának egy újabb interpretációjáról van szó. Ha az ember Hamletet játszik, összehasonlítják az összes korábbi Hamlettel.
A forgatás előtt újranézted a tévésorozatot?
Nem, nem akartam, hogy megfertőzzön. Johnnal beszélgettem Guinnessről, de leginkább csak vicces sztorikat, anekdotákat mesélt arról, hogy milyen volt. De amikor először felkértek a szerepre, pont Alec Guinness miatt nem akartam elvállalni. Arra gondoltam, hogy az emberek fel fognak háborodni, hogy mégis mi a faszt képzelek magamról. Ő a színházban és a moziban is óriásit alkotott. Mumussá vált a fejemben.
Hogyan győztek meg, hogy mégis elvállald a szerepet?
Egy idő után megváltozott a nézőpontom, és rájöttem, hogy nem aggódhatok ennyire egy fickó miatt, aki negyven éve játszotta el ezt a szerepet a tévében, és már nem is él. És akkor kezdtem el úgy gondolni rá, mint egy klasszikus szerepre, amelynél természetes, hogy újra és újra eljátsszák, és így beszéltem rá magamat.
A fiatal közönség manapság izmos, jóképű hősökhöz szokott, Smiley pedig nem éppen ilyen. Szerinted hogy fognak reagálni rá?
Szerintem az emberek vágynak egy kis változatosságra. Azt mondják, hogy ma nem lehet felnőtteknek szóló drámákat csinálni, mert senki nem kíváncsi rájuk. És hogy baj, hogy ez nem olyan, mint a Bond-filmek, meg a Bourne-filmek, meg túl lassú, meg túl európai. De ez egy karakterközpontú fim, és szerintem az emberek szeretik az érdekes figurákról szóló filmeket. Ez egy olyan kémfilm, ami nem mese. A Bond-filmek mesék, bár eredetileg lehet, hogy nem szánták őket annak. Daniel Craig talán kicsit közelebb áll ahhoz, amit Ian Fleming eredetileg elképzelt, az ő Bondja elég sötét, összetett és gondterhelt.
Angliában már két hónapja bemutatták a filmet, három vagy négy hétig a jegyeladási lista élén állt, nagyon jól nézik. Amerikában most mutatták be több nagyvárosban, és elképesztően jól teljesít. Ez számomra azt mutatja, hogy az emberek nyitottak arra, hogy mást nézzenek, mint eddig. A fiatalok is. Ez nagyon biztató, és reménnyel tölt el. Ti sok filmet néztek, tudjátok, hogy milyenek: letámadják az embert a ricsajukkal és a képeikkel, és mondjuk ki, a többségük rohadt szar. Nem azért dicsérem ezt a filmet, mert játszom benne, de tény, hogy 2011-ben a The Artist mellett ez kapta a legjobb kritikákat. Anyám nem tudna így dicsérni! Szerintem ez végre egy igazi film, ami messze kiemelkedik a mai átlagból.
Az ellesett gesztusokon kívül Le Carré még miben segített neked?
Csak egyszer találkoztam Johnnal, és akkor sem beszéltünk a szerepről, csak sztorizgattunk. Nagyon nagyvonalú volt: azt mondta Tomasnak, hogy ne a könyvet filmesítse meg, mert az már létezik, és ha rémes filmet csinál belőle, akkor is jó marad. Azt javasolta, hogy őrizze meg a könyv szellemiségét, az esszenciáját, de eressze szabadon a fantáziáját, és csináljon egy olyan filmet, amely megáll a saját lábán, ami teljesen egyedi. Tetszett neki a forgatókönyv, áldását adta rá, és felajánlotta, hogy ha szükségünk van rá, felhívhatjuk, de egyáltalán nem szólt bele, hogy mit csinálunk. Szerintem ez bölcs döntés volt a részéről. Ha az író folyton ott akar lenni a forgatáson, abból csak baj van. A könyv a könyv, a film pedig a film. És az írók néha nem értik a különbséget a kettő közt, és azt akarják, hogy minden szavuk benne legyen a filmben.
Gary Oldman a Suszter, szabó, baka, kém című filmben
A film a 70-es évek Londonjában játszódik. Te hogyan emlékszel vissza arra a miliőre?
A 70-es években Londonban én a lányokkal, a focival és David Bowie-val voltam elfoglalva.
Ki is festetted a szemed?
Nem, én nem tartoztam a glamrockos arcok közé. De Bowie-t hallgattam, Motown-zenéket és soult. Az ember látóköre tizenhárom-tizennégy éves korában meglehetősen szűk. Néha egy-egy újsághír emlékeztetett rá, hogy hidegháború van, de nem követtem aktívan, hogy mi történik a világban, egyszerűen, mert abban a korban voltam, amikor az ember az utcán rúgja a bőrt.
A filmben sok feszült, klausztrofób pillanat van, különösen, amikor az összes titkosügynök ott ül egyetlen asztal körül. Majdnem olyan hangulatuk van ezeknek a jeleneteknek, mintha egy színházi előadást látnánk. Milyen volt ezeket felvenni?
Egy olyan jelenet volt, ami számomra színházszerű volt kicsit: amikor Smiley Karláról beszél. Tomas nem akart flashbacket betenni oda, mert nem akarta megmutatni az arcát. Smileyt két szellem kísérti, Ann, a felesége és Karla, az orosz kém, és Tomas úgy gondolta, hogy erősebb és titokzatosabb, ha őket csak úgy látjuk, ahogy George emlékezetében megjelennek. És van egy pillanat, amikor elkezdek beszélni, gondolatban visszamegyek az időben, az üres székhez beszélek, és elképzelem, hogy Karla ott ül. Az majdnem olyan érzés volt, mintha egy színdarabban lennék, azért is, mert egy folytonos snittben vettük fel. De az említett jelenetet, amikor az irodában vagyunk, nagyon sok kis részletben forgattuk, ezért nem volt színházi hangulata számomra. Filmforgatáson nagyon ritkán fordul elő, hogy egyben végigjátszhatunk egy jelenetet. Olyan sok apró kis darabból áll össze egy film, hogy egész meglepő, hogy aztán egyáltalán összeáll. De minél több tapasztalata van az embernek, annál jobban megtanulja, hogy hogyan építsen fel egy alakítást az elejétől a végéig, annak ellenére, hogy összevissza sorrendben vesszük fel a jeleneteket.
Nem hiányzik emiatt a színház? (Oldman pályája a színházban indult - a szerk.)
Nem. Néha romantikus érzések fognak el a színház iránt, és felmerül bennem, hogy újra színpadra kéne lépni, de aztán visszaemlékszem, hogy milyen, és gyorsan magamhoz térek. Fárasztó az állandó ismétlés. Nem hiányzik, mert a színház kemény munka.
A forgatás nem az?
Ilyen szempontból könnyebb. Ha színházban játszik az ember, egész nap egy felhő úszik a feje fölött, ami úgy délután öt körül leereszkedik, és akkor az embernek el kell kezdeni felspannolni magát. Be kell ülni a kocsiba vagy fel kell szállni a metróra, be kell menni a színházba, és a 7.30-as vagy 8-as kezdésre fel kell pörgetnie magát. És ha fizikailag vagy érzelmileg megerőltető a szerep, akkor különösen fárasztó, hogy hetente nyolcszor, három órán át kell csinálni. De persze soha ne mondd, hogy soha.
Mi lesz a következő filmed?
Jelenleg nincs következő munkám. Remélem, hogy majd jön valami, vagy ha nem, akkor szerintem bármikor visszamehetek a British Home Storesba dolgozni. Régen tényleg ott dolgoztam. Tomas és Peter tervezik, hogy megfilmesítik a regénysorozat harmadik részét, a Smiley's People-t (magyarul Csapda címmel jelent meg - a szerk.), ami egy iszonyú jó könyv, szóval lehet, hogy még visszatérek Smileyként.
Forrás: http://www.origo.hu/filmklub/20120128-gary-oldman-interju-a-john-le-carre-regenyebol-keszult-suszter.html
0 coment�rios:
Megjegyzés küldése