2012. január 8., vasárnap

Oscarra pályáznak Harry Potterék

A Harry Potter a filmtörténet egyik legsikeresebb franchise-a: a főszereplők, Daniel Radcliffe, Emma Watson és Rupert Grint világszerte ismert szupersztárok lettek, a nyolc rész ötmilliárd dolláros mozibevételt hozott a konyhára, és a kritikusok is elismerősen nyilatkoztak a filmekről. Egy dolog azonban még hiányzik: ez pedig nem más, mint az Oscar-díj.

Az elmúlt tíz év ötmilliárd fontos mozibevételt hozott a konyhára, a főszereplők világhírű szupersztárok lettek, a kritikusok pedig többnyire elismerősen nyilatkoztak a nyolc filmről. Egy dolog azonban még nem adatott meg a Harry Potter-sorozatnak: az Oscar-díj.

Tíz év alatt mindössze kilencszer volt esélye szobrot nyerni a kisebb figyelmet kapó kategóriákban, idén pedig utoljára szállnak versenybe a sokat jelentő díjért. A Warner Bros számára kétségtelenül fontos a dolog, a szokásosnál is erőteljesebben, egy külön honlappal és számos kisfilmmel kampányolnak, hogy az Akadémia tagjai az utolsó Harry Potter-filmre és annak szereplőire voksoljanak. Ezt egészen január 13-ig tehetik meg, akkor zárul ugyanis a titkos szavazás.

A stúdió 16 kategóriában remél jelölést, és persze szobrocskát. Az utolsó négy Harry Potter-film rendezőjét, David Yatest a legjobb rendező, Daniel Radcliffe-et és Rupert Grintet a legjobb férfi színész, Emma Watsont pedig a legjobb színésznő kategóriában indítanák, e mellett a Perselus Pythont alakító Alan Rickman a legjobb férfi mellékszereplő díjára pályázna. Sokak szerint ezen díj elnyerésére van a legtöbb esély. A Rickman mellett zajló kampányt a varázslótanoncot alakító Radcliffe is támogatja, aki azt mondta: „Nem hiszem, hogy mellékszerepben valaha is látunk még ilyen erőteljes játékot egy színésztől.”

A Warner Bros reméli, hogy a Harry Potter A Gyűrűk Ura-trilógia útját követi. Annak első két része csupán kevésbé figyelemreméltó díjakat nyert az Oscar-gálán, azonban az utolsó részt tizenegy díjjal jutalmazták.

A jelöltek listáját január 24-én hozzák nyilvánosságra, 13-áig pedig folyik a kampányolás, hogy a Harry Potter-széria is beállhasson az Oscar-díjjal jutalmazott filmek sorába.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése