2012. október 28., vasárnap

Rendezői verzió készülhet a Harry Potterből

J. K. Rowling úgy érzi, nem volt elég ideje az utolsó két részre, ezért írna egy rendezői verziót belőlük. Új, rendezői változatot készül írni két Harry Potter-regényből J. K. Rowling - írja a BBC. 

Az író azt mondta, szorította az idő, amikor az utolsó két részt írta, ezért szeretne egy rendezői verziót. "Volt egy pár olyan Potter-könyv, amire kétségtelenül kellett volna még egy év" - mondta Rowling, akinek a napokban jelent meg első felnőtteknek írt könyve, a Casual Vacancy. A könyv a brit könyvkereskedők várakozása szerint az év legkelendőbb bestsellere lesz, a Bookseller magazin szerkesztője pedig a XXI. század egyik legnagyobb könyvsikerének nevezte a regényt, sőt tovább is ment, amikor azt mondta: az ágazatban dolgozók 99,9 százaléka azt jósolja, hogy ez lesz a legnagyobb könyvsiker. 

A Waterstone könyvkiadó szóvivője az év legkiemelkedőbb megjelenéseként beszélt Rowling új regényéről. Ugyanakkor megjegyezte, hogy nyilván nem lehet a Harry Potter-jelenséghez mérni, hiszen az egy évtized alatt alakult ki.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése