2012. május 8., kedd

"Nem lehet szidni valamit, amit ennyien olvastak" - interjú a Harry Potter fordítójával

Neki köszönhetjük a durrfarkú szurcsók, a zsupszkulcs, a Hessberöpsi Tündemanca szavakat és a hoppanál igét. Tóth Tamás Boldizsárnak első nagyobb munkája volt a Harry Potter első része, magyarításaival ő teremtette meg a Harry Potter-regények magyar világát, ehhez képest nem a sorozat nagy rajongója. Az utolsó film a héten kerül a mozikba, mi a fordítót kérdeztük a siker kiszámíthatatlanságáról, a felelősségről és a gyerekeiről.
- Több interjúban mesélte, hogy amikor elkezdődött a Harry Potter-sorozat, sem ön, sem a kiadó nem sejtette, hogy ekkora siker lesz. Mikor kezdte érezni, hogy mégis nagy durranás?

- A negyedik könyvnél, amikor mozikba került az első film. Ez volt az első könyv, amit lóhalálában kellett fordítanom: nyáron jött ki, és karácsonyra meg kellett jelennie magyarul. Emlékszem, a harmadikat még nagyon lazán és jókedvűen fordítottam. Mire az Animus elkezdte magyarul kiadni a sorozatot, addigra az első három kötet már megjelent angolul, azokat könnyedén lezavartam.

- És érezte a negyediknél, hogy most nagyobb tétje van annak, amit csinál?

- Igen, bár három hónapot nem lehet végigizgulni. A lényeges dolgok úgyis az első három részben eldőltek: ki milyen stílusban beszél, hogy hívják. A nehézséget inkább az jelentette, hogy vissza kellett emlékeznem arra, hogy évekkel azelőtt mit hogyan fordítottam, ki hogyan szólalt meg. Ebben a sorozatban ez volt nehéz: konzekvensnek lenni saját magamhoz.

- A Harry Potter előtt főleg filmeket fordított. Utólag nem érzi merész lépésnek a kiadó részéről, hogy önre bízta a sorozat fordítását, és nem egy rutinos, irodalmi közegből érkező műfordítóra?

- Azért nem teljesen zöldfülűt bíztak meg. Sokat fordítottam a kiadónak előtte, filmek regényváltozatait, tehát volt gyakorlatom abban, hogy kell regényt fordítani. Ráadásul a kiadó akkor úgy könyvelte el a Harry Potter-t, mint tréfás gyerekregényt, nem úgy, mint valami rettentő nagy műfordítói kihívást.

- És amikor látszott, hogy több lesz belőle, mint tréfás gyerekregény, mit szóltak?

- Én csodálkoztam, kellemes meglepetés volt. Úgy gondolom, a megfilmesítés jelentősen közrejátszott a sikerben, a kiadó viszont, emlékszem, mondta, hogy iszonyatos siker volt könyv formájában is. Én nyilván nem látok bele abba, hogy mi hogyan fogyott, csak azt érzékeltem, hogy engem akkor kezdtek el keresni, amikor a negyedik kötetet csináltuk, és az első film megérkezett a mozikba. Úgy látom, akkor csapott át ez egy másik dimenzióba, Amerikát is akkor érte el a hullám. Az Animus az utolsó pillanatban szállt bele ebbe, ha még egy kicsit várnak, valaki ráteszi a kezét. Nem tudok biztosat, de a szóbeszéd szerint a Móra kiadónál sokáig feküdt a könyv, nem tudták eldönteni, kiadják-e. Végül mire döntöttek volna, az Animus már elkezdte a kiadást.

- Az interjúiból az derült ki, nem nagy rajongója a Harry Potter-regényeknek. Egyszer kamasz-szappanoperának nevezi. Hogy lehet így fordítani valamit, amit nem annyira kedvel?

- Nem úgy vagyok rajongó, ahogy a rajongók általában azok. Nekem ez munka. Amikor régebben azt nyilatkoztam, hogy a Harry Potter-regények nem képviselnek olyan nagy irodalmi értéket, többek között a Gyűrűk urá-val vetettem össze magamban. A Harry Potter-ben én a humort és a játékosságot sokkal hangsúlyosabbnak érzem, mint azt a fajta zárt és logikus fantáziavilágot, amit a Gyűrűk ura felépít. A Gyűrűk urá-t egy tudós írta, és úgy is írta meg, mint egy tudós; minden nagyon ki van találva. A Harry Potter-t inkább mindig játékos paródiának tartottam, és tiltakoztam az ellen, hogy bárki nagyon komolyan vegye. Ettől függetlenül lehet nagy siker, a dolog minőségével nem minden esetben függ össze, hogy mi mekkora siker. Menet közben aztán megváltozott a véleményem. Rászóltam magamra: gondolkodj el, ezt te is nagyon élvezted csinálni, ne szidd! (nevet) Nem lehet szidni valamit, amit ennyien olvastak, és ilyen nagy hatással van emberekre.

- Mi az, ami hiányzik belőle?

- A líraiság, a szépség. Amit én szép, varázslatos, megkapó mesének érzek, az nem ez, hanem mondjuk Michael Ende (a Végtelen történet írója - a szerk.).

- Szépségen a megható történetszövést érti, vagy a választékosabb szöveget?

- Ha visszaemlékszem az első kötetre, én ott például hiányoltam az érzelmeket a gyerekek egymáshoz való viszonyából. Nagyon angolos távolságtartást éreztem közöttük, egyszer sem ölelték meg egymást, nem mondtak kedves dolgokat egymásnak. Ilyesmiket hiányoltam. Az egészet valahogy nem annyira éreztem emberinek.

- Azt korábban már elárulta, hogy a kedvence a harmadik rész, az Azkabani fogoly, de azt nem, hogy miért.

- Az időgépes dolgot nagyon szerettem, meg az egésznek jó a krimiszerűsége. Nagyon kerek és lezárt rész. Ez van a legihletettebben és legjobban megírva, a hossza is pont ideális. A későbbi részeknél éreztem, hogy túl hosszúra nyúltak. A negyedik könyv kétszer olyan hosszú, mint az előzőek voltak, az ötödik a leghosszabb, és a hatodik-hetedik is 600 oldal körüli.

- Én pont azért szeretem az ötödiket, mert jó hosszú.

- Látja, ez is olyan benne, mint a szappanoperáknál. A szappanoperákat is azért szeretjük, mert hosszú ideig maradhatunk a szereplőkkel.

- Az utolsó részben csalódott?

- Abban az volt a fő kérdés, hogy életben marad-e Harry Potter. Tőlem is nagyon sokan kérdezték író-olvasó találkozókon, interjúkban, hogy szerintem mi történik majd. Én akkor azt válaszoltam, hogy ha meghal, akkor lesz következő rész, ha életben marad, akkor nem lesz. (spoiler annak, aki nem olvasta az utolsó regényt!) Végül mindkettő igaz lett, mivel a halálból tért vissza, amivel Harry Potterből Jézushoz hasonló figura lett. Ez a megoldás engem is meglepett.

- Jézus megváltástörténetét gyakran felhasználja a popkultúra, a Mátrix-ban is hasonló a történet.

- Rowling sok helyről merített, de ezt nem lehet felróni neki. Emlékszem, az első könyv idején azt mondták, hogy ez a Twist Olivér. Rowling sok különböző műfajt és történetet épített egybe, de kitalált hozzá sok újat is.

- Az utolsó részt azért is utálták sokan, mert a szereplők több száz oldalon át egy sátorban szoronganak, ami statikussá teszi a történetet.

- Igen, ezzel egyetértek, a bujkálós időszak nagyon hosszú. Nekem fordítóként, mivel minden mondatot megrágok, még hosszabban kellett ezzel együtt élnem, mint az olvasónak, aki végigfut rajta vagy akár tovább is lapozhat. Ugyanakkor a hetedik részben egy csomó titokra kellett fényt deríteniük a szereplőknek. Nem véletlen, hogy két részben filmesítették meg, tartalmazott annyi anyagot, ami kétszer két órára is elég. Tetszett a hetedik rész, a befejezés is jó volt, azzal együtt, hogy az epilógust nem szeretem. De valószínűleg szükség volt rá, hogy egyszer és mindenkorra lezárhassa az írónő ezt a történetet.

- A Harry Pottert játszó színészről lehet tudni, hogy már nagyon unta a szerepét a végére. Önnek is elege volt?

- Nem. Nekem kétévente három hónapom ment rá a dologra. A három hónap végén valóban belefáradtam, ugyanakkor utána egy ideig hiányzott is, hiszen ha az ember sokáig csinál valamit, akkor rászokik.

- Amikor a mostani film szinkronját készítette, akkor eszébe jutott, hogy ez lesz az utolsó munkája Harry Potterrel? Más volt ez abban, hogy az ön életében is lezárult egy korszak?

- Hát ez nagyon romantikusnak hangzik, de azért a munka nem így megy, hogy az ember azon tűnődik, hogy ez az utolsó.

- A fordításait az ötletes magyarítások miatt szokták leginkább dicsérni. Az én kedvencem az Abszol út, mert az eredetinél (Diagon Alley) sokkal viccesebbre sikerült, ami nem túl gyakori a műfordításoknál. Az ön fejében van még olyan példa, ami jobb lett az eredetinél?

- Nagyon szeretem a Kóbor Grimbuszt, nem tudom, emlékszel-e rá, ez egy busz volt a harmadik rész elején. Angolul ez úgy hangzik, hogy Night Bus, vagyis éjszakai busz, csak "K"-val az elején: "Knight Bus", "lovagbusz". Nekem valahogy beugrott a kóbor szó, a grimbusz meg csak úgy tetszett, és busszal végződik. Erre büszke voltam.

- Most olvastam egy interjúban, hogy a Roxfort az Oxford és a rokfort szavakból állt össze. Eddig ez nekem nem esett le. Gondolt arra, hogy csináljon egy "etimológiai szótárt" a magyar Harry Potter kifejezésekhez?

- Régen fent van interneten, a rajongók sok szószedetet csináltak. Volt olyan, hogy én is abból néztem ki valamit. Elkövettem azt a hibát, hogy az első két rész fordításakor nem csináltam magamnak jegyzetet, hogy mit hogyan fordítottam. Az első részek ráadásul nem elektronikusan, hanem könyv formában voltak meg, tehát keresni sem lehetett benne utólag. Egyébként nem baj, hogy nem ismered fel, hogy áll össze egy adott szó. Ha tetszik, akkor azt jelenti, hogy működik.

- Tud kívülről átkokat?

- Néhány gyakoribbat igen. Most mondjam őket? (Nevet.) Inkább az angol megfelelőjét felejtem el egy idő után.

- Fordítás közben vett észre következetlenségeket Rowling szövegében?

- Apróságokat. Az első részben Hagrid megérkezik egy motoron, amiről azt mondja, a kis Sirius Blacké, miközben Sirius Black akkor már felnőtt fejjel az Azkaban foglya volt. Olyan is előfordult, hogy a negyedik kötetben, a frissen megjelent angol változatban rossz sorrendben jöttek elő Voldemort pálcájából a meggyilkolt szellemek, de az angol kiadótól hamar érkezett a fordítókhoz a hibajegyzék a jó verzióval. Az utánnyomásban is jól jelent meg.

- A szigorú rajongók önnél is észrevettek hibákat, például, hol cikesz szerepel, hol csikesz.

- Igen, valószínűleg valahol félreütöttem, csikesz lett belőle, és a szerkesztő azt hitte, az a jó, és abban a könyvben mindenhol kijavította. Cikeszt akartam írni, mert ez egy cikázó kis aranygolyó (a kviddicsben - a szerk.), nem pedig egy csikk, amit elnyomnak.

- Kár, pedig a csikesz szebben hangzik.

- (Nevet.) Lehet. De cikesz akart lenni.

- Melyik szereplőbe tett bele a legtöbbet saját magából a fordításnál?

- Valószínűleg Dumbledore-ba, akinek nagyon szeretem a bölcs és humoros stílusát, körmönfont megfogalmazásait.

- Amikor meghalt Dumbledore, akkor emlékszem, hogy heteken át böngésztem a fórumokat, hogy kinek mi a teóriája, tényleg meghalt-e, mi a trükk. Önnek volt teóriája?

- Nem akartam elhinni, hogy tényleg meghalt, meg voltam győződve róla, hogy visszajön hús-vér valójában. Nem ez történt, szóval ez nem jött be.

- Újraolvasta az utóbbi években a Harry Pottereket?

- Első betűtől az utolsóig nem, de mikor az újabb kötettel volt dolgom, vagy a filmet kellett fordítanom, akkor kellett keresgélnem bennük, és párszor ott ragadtam. Megragad engem is a könyv.

- A gyerekei elérkeztek már Harry Potter-korszakukhoz?

- Igen, az egyikük tízéves, a másik hét, és mindkettő csodálja Harry Pottert. De inkább a filmekkel találkoznak a tévében. Az egész sorozatot nem látták, csak az első két részt, talán a nagyobbik a harmadikat is. De nem akarjuk, hogy a filmeken keresztül ismerkedjenek meg ezzel, hanem azt próbáljuk szorgalmazni, hogy ha érdekli őket a dolog, akkor forgassák a könyveket. A kicsi még egyáltalán nem olvasott, a nagy meg a második könyvbe fog bele újra és újra. Videojátékokat játszanak örömmel. Ebben az egész mániában benne vannak, de pont a könyveket nem olvasták.

- Ön szerint mást jelent nekik a Harry Potter, hogy az apukájuk fordította, vagy ugyanúgy néznek rá, mint más gyerekek?

- Időnként rácsodálkoznak. Szoktak meghívni könyvtárakba, iskolákba beszélgetni a Harry Potter-ről, és ha ezzel a szituációval találkoznak, hogy az apjuk egy "híres ember", meglepődnek, de amúgy ez a mindennapi életükben nincs jelen. Nem látom különösebb jelét, hogy ettől ők büszkébbek lennének.

- Mi az a Harry Potter-ben, amit szeretne, ha igaziból is létezne?

- Hú, rengeteg ötlet van benne, nem is tudom. Most valamiért az újságok mozgó fényképei ugrottak be. Lassan ott tart a technika, hogy megvalósulnak.

- Azt gondolná az ember, hogy a Harry Potter lefordítása után elhalmozták fordítói munkákkal, és műfordító lett önből, de mégis maradt a filmeknél. Miért?

- A filmekben szeretem a változatosságot, hogy minden héten új témában lehetek benne. Jobban is lehet vele keresni. Ugyanakkor továbbra is csinálom, amivel megbíznak - és ezzel bíznak meg. Nem mondhatnám, hogy százával jönnek a felkérések, hogy fordítsak könyveket. Alapjaiban nem változott meg az életem és a munkám ettől.

- Gondolt rá, hogy regényt írjon?

- Gyerekkoromban írtam egy vámpírregényt, de még nekem sem tetszett. A fordítás és az írás másfajta tehetséget és képességet igényel. Nekem kell valami alapanyag, amin dolgozom. A semmiből valamit teremtő fantázia, ami az íráshoz szükséges, nekem nincs meg.

- Egy nap alatt mennyit tudott fordítani?

- Nagyon változó volt a szöveg nehézségétől és az én fáradtságomtól függően. Próbáltam azzal serkenteni magam, hogy minden oldal tetejére odaírtam, hogy mikor kezdtem, és mikor fejeztem be. A legjobb napjaimon 35-40 oldalt sikerült fordítanom egy nap, de volt olyan is, amikor csak tízet.

- Rowlingról lehet tudni, hogy a siker növekedésével egyre nagyobb honoráriumot kapott könyvenként. Ez önnél is így volt?

- Igen, a negyediktől kezdve nekem is többet fizetett a kiadó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése