2014. április 24., csütörtök

Harry Potter Top 10 – A legvarázslatosabb pillanatok

Bár a kerek egy évtizede tomboló Harry Potter mániának még koránt sincs vége, hiszen a sorozat befejező része még várat magára, úgy hiszem, megérett az idő egy kis számvetésre. Idézzük fel együtt a kis varázslótanoncból borostás hajléktalanná avanzsált Harry legizgalmasabb kalandjait! 

Hogy egy csokorba gyűjthessem Potter 10 legvarázslatosabb pillanatát, rajongókat kértem fel, hogy szavazzanak kedvenc jeleneteikre. És bár egy ellenlábas is voksolt, aki szerint a lista csúcsán az a perc tanyázik majd, amikor a szemüveges mágus kileheli a lelkét, úgy döntöttem, ez a mementó kimarad a szórásból... egyelőre. 

10. Harry Potter varázslatos világában a patrónusok nem azok, akik a gólyatáborban gondoskodnak róla, hogy a beavató szertartások ne hagyjanak maradandó nyomokat az elsősökön, hanem olyan védelmező lelkek, akiket bármikor segítségül hívhatunk, ha bajba kerülünk. A Főnix rendje című epizódban megnyílik hőseink előtt a Szükség Szobája, hogy felkészülhessenek a gonosz elleni küzdelemre, és mindenkinek megismerkedhetünk saját patrónusával. "Mert olyan szoba, amibe csak akkor tudunk belépni, ha igazán szükségünk van rá. Egyszer a helyén van, máskor nincs ott, de ha megjelenik, az van benne, amire a keresgélőnek épp szüksége van." A fénylő állatkák sokasága, és a bájos bénázás teszi a jelenetet egyik kedvencünkké. 

9. Amikor először léphettünk be a Roxfort varázslóképző intézet kapuin az akkor még egészen kicsi Harryvel, a szavunk is elállt. És bár a mozgó festmények és csúszkáló lépcsők is ámulatba ejtettek minket, a Teszlek Süveg – amely beosztja a tanulókat a saját csoportjukba – minden más mágikus momentumot elhalványít. Bár a filmből kimaradt a kalap dala - „Hősi lelkű Griffendél, kit tágas sík nevelt; Szép Hollóhát – ifjúsága zord hegyek közt telt; Szelíd szívű Hugrabug, kies völgyek lánya; S ravasz Mardekár – hazája erdők ingoványa.”, a moziban ülve azért majd' felpattantunk örömünkben, mikor Harry otthonra lelt a Griffendél házban. 

8. Mielőtt Harry Potter története igazán sötét és ijesztő rémsztoriba fordult volna, rengeteg kacagtató jelenet engedett minket fellélegezni egy-egy izgis küzdelem között. Hisztis Myrtil – a fiúvécében kísértő, férfifaló szellem – idegrohamai is ilyenek voltak. A legmókásabb jelenet talán az, amikor a Titkok Kamrája című epizódban Hermione Myrtil mosdójában próbál átváltozni egy mardekáros diákká, ám a bájitalba a célszemély hajszála helyett macskaszőr kerül, így megcsodálhatjuk Emma Watsont cirmos jelmezben. Kulisszatitok, hogy a színésznő határozott kérésére saját kedvencének képére formálták őt. Gyerünk cica, dorombolj! 

7. Hagrid, a jóságos óriás rengeteg mágikus szerzetet mutatott be nekünk „Legendás Lények Gondozása” óráin, közülük pedig a legemlékezetesebb az immáron főhőssé avanzsált Csikócsőr volt. Fajtáját tekintve Hippogriff – egy sasfejű, lótestű nagybestia -, melyet köztudottan roppant nehéz szelídíteni. A narancsszemű vadállat kálváriája azzal kezdődött, hogy Draco Malfoy, Harry örök ellenlábasa megpróbálta eltetetni őt láb alól arra hivatkozva, hogy Csikócsőr megkarmolta őt, főhőseink azonban az időt visszapörgetve megmentik őt a haláltól. Nem csoda, hogy amikor Potter először ül a hippogriff hátán, szinte velünk is megáll az idő. 


6. Még Marilyn Monroe haja is feketének tetszene Draco Malfoy szőkesége mellett. Ő az, aki az első résztől máig azon mesterkedik, hogy megkeserítse Harry életét. Az emlékezetes párbaj – amely a Sötét Varázslatok Kivédése celebrity tanárjának, Mr Lockheartnak óráján esett meg – talán az első olyan pillanat volt, amikor ráeszmélhettünk: ez már nem csupán gyerekes csínytevés, ez háború. A pálcából kipattanó kígyó, és a fájdalmas esések csupán ízelítőt adtak abból, mire számíthatunk, ha Draco felnőttként már a Halálfalók seregét erősíti majd... 

5. Dumbledore professzorral kapcsolatban az elmúlt évek egyik legmegdöbbentőbb bulvárhíre az írónő által tolmácsolt „coming out” volt: Rowling a világ elé tárta, hogy Albus bizony a fiúkat szereti. Ennek tudatában igazán nem meglepő, hogy olyan remek enteriőr érzékkel rendezte be roxforti irodáját, és hogy fonott szakállával, jól szabott talárjaiban időnként egy jövőbeli Lady GaGa klip főhősére emlékeztet. A jelenet, amelyben egyetlen taps után hatalmas lángcsóvába burkolózva, a főnixébe kapaszkodva eltűnik a Mágiaügyi Minisztérium kínos kihallgatásáról feledhetetlen klasszikus, a zárómondat pedig „El kell ismerni: Dumbledore-nak van stílusa.” igazán szívünkből szól.


4. „Tudjuk ki” sokáig csupán történetek és tragédiák sötét hőseként volt jelen hőseink életében, amikor azonban kiderült, hogy Harry szüleivel maga a Nagy Úr számolt le, biztosak lehettünk benne, hogy a számla nem marad kiegyenlítetlen. Ahhoz pedig, hogy a végső harc megvalósulhasson a jövő nyáron mozikba kerülő nyolcadik filmben, emlékfoszlányok és rémképek sokasága után Voldemortnak valóban újjá kellett születnie. Az ormótlan – azaz orrtalan - Ralph Fiennes képében megjelenő főgonosz életrehívása olyan jól sikerült, hogy legrosszabb rémálmaink is a Gondos Bocsok egyik epizódjának tetszenek mellette. 

3. A Tűz serlege című epizódban bizony már egyértelmű volt, hogy ezek gyerekek már nem is olyan kicsik. Éppen ezért a karácsonyi bál sokkal inkább hajazott egy posh tinidiszkóra, mint a korábbi fejezetek gyerekzsúrjaira. Amikor Hermione megjelenik lenyűgözően elegáns estélyiben, lazán maga mögé utasítja a filmtörténelem összes „a főhősnő bálba indul, a fiú pedig a lépcső alján várja leesett állal” pillanatát... pedig lássuk be, van egy pár. A másik ok, amiért dobogós helyet kapott a jelenet, hogy ekkor kezd el bimbózni a szerelem Ron és Hermione között, mely mára komoly féltékenységi jelenetekbe fordult át, ha pedig az alkotók hűségesen követik a könyvet, hamarosan egy csókban pecsételődik meg. 

2. Ron Weasly bajkeverő tesói a Harry Potter-saga Olsen-ikrei: öntörvényű botrányhősök, és valódi divatdiktátorok. Fred és George bosszantó trükkjei persze nem csak olyankor jönnek jól, amikor valakinek borsot akarunk törni az orra alá – a fiúk bebizonyították, hogy a varázsvilágban a vicces vackok néha krízishelyzetekben is jól jöhetnek. Amikor a Roxfort nagytermében egy beltéri tűzijáték csillagaiból kibontakozott egy óriási sárkány, amely a gonosz Dolores Umbridge tanárnő nyomába eredt, nem csak a diákok törtek ki tapsviharban, de mi, nézők is velük együtt ünnepeltünk. 

1. A Halál ereklyéinek történetét nem csak Harry Potter hetedik kötetében olvashatjuk el, de a szintén JK Rowling által jegyzett Bogár Bárd meséi című könyvecskében is szerepel. A legújabb film azonban egy varázslatos animációval jeleníti meg a három testvér legendáját, és mondja el a bárkit legyőzni képes pálca, a holtakat visszahozó kő és a láthatatlanná tévő köpönyeg meséjét. A Tim Burton munkáinak színvonalát idéző kisfilm nem csak az új Potter mozi legjobb pillanata, de Harry eddigi történetének is kiemelkedő alkotása. Az árnyjáték-technikával készült „film a filmben” rendezője és animátora Ben Hibon, aki korábban főként számítógépes játékok grafikáiért volt felelős, valami azonban azt súgja, hogy néhány éven belül Oscar színpadán köszöni majd meg a nagy lehetőséget David Yates-nek, a Harry Potter és a Halál ereklyéi rendezőjének.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése