2010. július 9., péntek

Harry Potter háborúba megy

Épp csak most fejeződött be a Harry Potter-sorozat utolsó részének forgatása, és a két részben moziba kerülő bemutatókra is hónapokat kell várni, de a főszereplő Daniel Radcliffe-nek nem sok ideje marad a szomorkodásra.

Következő filmjében hasonlóan híres szerepet fog eljátszani. Varázsló leszel, s katona... - valahogy így ferdíthették el Daniel Radcliffe gyermekkorában Arany János híres Altatóját, és az ifjú színésznek 21 éves korára mindkét jóslat bevált.

A frissen befejezett Harry Potter és a Halál ereklyéi című könyv két részben moziba kerülő filmváltozatát a napokban fejezték be, már csak a stúdiós utómunkák vannak hátra a novemberi és jövő júliusi bemutató előtt.

Daniel Radcliffe saját bevallása szerint meg is siratta az ifjú varázslótanoncot, nyolc év alatt hozzánőtt a figura, de nem sok ideje marad szomorkodni, máris megkapta a következő felkérését, ami a fantáziavilág helyett egy nagyon is valóságos és létező eseményt dolgoz fel.

Erich Maria Remarque mindössze hat hét alatt írta meg először folytatásokban megjelent, majd 1929-ben könyvben kiadott, világhírűvé vált regényét, a Nyugaton a helyzet változatlan-t. A történet az első világháború idején játszódik, és néhány fiatal katona szemszögéből ábrázolja a háború kegyetlen borzalmait.

A könyvet kétszer már vászonra vitték, az 1930-as változat Oscar-díjat kapott, 1979-ben pedig Golden Globe-díjjal jutalmazták a készítőket. A legújabb változatot 2012-ben kezdik forgatni Lewis Milestone rendezésében, Ian Stokell és Lesley Paterson forgatókönyve alapján.

2 megjegyzés:

  1. Kíváncsi vagyok rá, hogy vajon sikerül-e neki kitörnie ebből a HP skatulyából. :)

    VálaszTörlés
  2. Én is. Szerintem tehetséges színész, de tényleg nehéz egy ilyen szerepkörből kitörni.

    VálaszTörlés