2010. augusztus 2., hétfő

Harry Potter: mesélnek a sztárok

A neten a hónap elején debütált magyar feliratos előzetes után a Harry Potter és a halál ereklyéi című kétrészes opushoz kapcsolódóan ezúttal két új kisfilmet nézhetünk meg. Mindkettőben az alkotók és szereplők mesélnek a műről

A menekülés címet viselő egyperces, magyar felirattal ellátott összeállításban a hazánkban idén novemberben (1. rész), illetve 2011. júliusában (2. rész) bemutatandó alkotás(ok) elejéről láthatunk részleteket, amiket az alkotók és a szereplők kommentálnak. A Harry Potter és a halál ereklyéi ugyanis úgy kezdődik, hogy Harry menekülni kényszerül, és társai, Ron és Hermione is vele tartanak. Az izgalmas képsorokat a főszerepeket játszó Daniel Radcliffe, Rupert Grint és Emma Watson, továbbá a mű egyik producere, David Barron magyarázatával kísérve nézhetjük meg.

Első kisfilm

A most nyilvánosságra hozott másik kisfilm, a kétperces és szintén magyar feliratos A történet értelemszerűen a fantasy cselekményéről szól, és a HP-trailerben már korábban is látott nagyszabású, látványos képsorokon kívül werkjeleneteket is tartalmaz. Ebben a kedvcsinálóban a fent említett három főszereplő mellett egy másik producer, David Heyman és maga a rendező, David Yates is megszólal. Míg az előző részlet elsősorban a Harry Potter és a halál ereklyéi 1. részéhez kapcsolódott, addig ez inkább a 2. részre koncentrál, hiszen kiderül belőle, hogy a film végén a korábban megkezdett elszánt küzdelem tetőpontjaként és lezárásaként eljön a leszámolás napja, azaz sor kerül Harry és Voldemort nagyúr utolsó összecsapására.

Aki pedig Daniel Radcliffe-nek a Harry Potter-franchise-on kívüli munkássága iránt is érdeklődik, az a távolabbi jövőben egyéb, a varázslótanonc kalandjaitól némileg különböző művekben is megnézheti kedvencét. Mint arról korábban beszámoltunk, a 21 éves színész szerepet vállalt egy Hammer-horrorban, a 2011-ben érkező The Woman in Black című kísértethistóriában és a Nyugaton a helyzet változatlan legújabb adaptációjában is, ami 2012-ben lesz látható.

Második kisfilm

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése